Új falugazdásza van településünknek




Tisztelt Gazdálkodók, Őstermelők!
Kandó László vagyok, 58 éves Nagykátai lakos. 1978-ban végeztem a Gödöllői Agrártudomány Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán (mai nevén: Szent István Egyetem). Végzés után Termelőszövetkezetekben dolgoztam, majd a húsipar területén. 2000 óta a falugazdász hálózatban köztisztviselőként, jelenleg kormánytisztviselőként dolgozom. Lakcímváltozások miatt a váci, gödöllői, nagykátai és budapesti körzetközpontokban dolgoztam.
Tavaly augusztus elsejétől a monori körzetközpontba kértem áthelyezésemet, mert Kovács Endre kollégám nyugdíjba vonult, majd tavaly december 31-e után Muszkán István kollégám is nyugdíjba vonult így a monori körzet 17 községét jelen pillanatban egyedül látom el.
E miatt a községben sajnos fogadóórát nem tudok tartani, de Monoron a Városi Piac 41. szám alatt a falugazdász irodában mindenkinek állok rendelkezésére, hétfő, kedd, szerda: 9.00–12.00 óra és 13.00–16.00 óra között, valamint péntek: 9.00–12.00 óra között.
Elérhetőségeim: 06 (29) 416-273 vagy 06 (30) 658-6918
Remélem az idők folyamán meg tudom ismerni a nyáregyházi területet és az ott dolgozó termelőket is, mert jelenleg nagyon hiányos a terület és emberismeretem.
Igyekszem munkámmal a legmesszebb menőkig kielégíteni igényeiket.
Bármilyen gazdálkodással kapcsolatos kérdéssel, problémával keressenek meg személyesen vagy telefonon.
Aktualitások:
- Vis maior bejelentés esetleges hasznosításban bekövetkezett változásról a területalapú támogatásnál.
- Kárenyhítési igénybejelentés (aszály) – azon gazdák tehetik, akik a kárenyhítési hozzájárulást befizették, vagy befizetik szeptember 15-ig.
Eredményes gazdálkodást és Jó egészséget kívánok minden nyáregyházi lakosnak!
Kandó László
falugazdász
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni