A nyáregyházi Lázár út szilárd burkolattal történő kiépítése




Szilárd burkolatot kapott a Lázár út
Önkormányzatunk 143,84 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének elősegítésére kiírt pályázaton. A támogatásból a Lázár út szilárd burkolattal történő kiépítésére került sor.
A beruházás eredményeként 4,5 méter szélességben, 908 méter hosszon került sor aszfaltburkolat kialakítására, mely által könnyebben elérhetővé váltak az út mentén lévő közszolgáltatások (orvosi rendelő, temető), illetve a kereskedelmi egységek. Az útépítés mellett padka- és zöldfelület rendezésre, a meglévő csapadékvíz-elvezető árkok felújítására és új szikkasztó árkok kialakítására is sor került.
A református temetőnél parkolóhelyeket építettünk, valamint egy járdaszakasz is készült, a biciklivel érkezők számára pedig kerékpártámaszokat telepítettünk.
A projekt a Magyar Állam támogatásával valósult meg. A támogatás forrását a Pénzügymisztérium a „Pest Megye Területfejlesztési Programja keretében a Pest Megyei Fejlesztési Előirányzatból” biztosította.
A munkálatok májusban indultak és szeptemberben fejeződtek be. A kivitelezést a Vianova 87 Közmű- és Útépítő Zrt. végezte a tendertervek és az egyéb vonatkozó előírások alapján, a műszaki ellenőr felügyelete mellett.
Köszönjük lakosaink türelmét, és bízunk benne, hogy a következő években – ütemezett módon – hasonló útfejlesztések valósulhatnak meg településünkön.
2019. szeptember 30.
Kiértesítés
Tisztelt Lakosok, Autó-és Ingatlantulajdonosok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Felsőnyáregyháza, Lázár út területén az aszfaltozási munkák időpontja 2019.06.15 szombat és 2019.06.17 hétfői napok.
A munkavégzés miatt az utcák egyes szakaszai lezárásra kerülnek a gépkocsi forgalom elől már a munkavégzést megelőző napon.
A munkavégzés reggel 07:00 és este 17:00 óra között zajlik. Kérjük, hogy a megadott napokon gépjárművet ne hagyjanak az útépítés területén! A felújítási munkák során a gyalogos forgalom folyamatosan biztosított. A 2019.06.15-én szombaton elkészített aszfalt út 2019.06.16-án vasárnap már használható lesz a lakosok számára.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata ügyfélszolgálata:
2723 Nyáregyháza, Nyáry Pál út 35., Tel.: +36 (29) 690-180
Felelős műszaki vezető: Tóth Miklós
Építési helyszíni munkavezető: Horváth Tamás
Az felújítási munkák miatti esetleges kényelmetlenségért előre is szíves elnézésüket kérjük!
Segítő közreműködésüket köszönjük!
2019. június 13.
Tisztelt Lázár úti Ingatlantulajdonosok!
A DTkH Kft. tájékoztatása alapján értesítjük Tisztelt Lakosainkat, hogy a Lázár úton elkezdett útépítési munkálatok miatt azon ingatlanok előtt, amelyeket a lezárt területen a hulladékszállító autó nem tud megközelíteni és ezáltal a hulladékszállítás elmarad, a szolgáltató a következő héten pénteken plusz egy zsák többlethulladékot elszállít. Az érintett ingatlanok előtt a következő kommunális járat alkalmával az edényzet mellé zsákban kihelyezhető az elmaradt begyűjtésből származó többlethulladék. A többlet elszállítása kizárólag az érintett ingatlanok elől történik.
Türelmüket és megértésüket kérjük az okozott kellemetlenség miatt!
2019. május 17.
Kiértesítés
Tisztelt Lakosok, Autó- és Ingatlantulajdonosok!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Felsőnyáregyháza, Lázár út területén Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata beruházásában a VIANOVA 87 Zrt. kivitelezésében kerül sor a „Lázár út szilárd burkolattal történő kiépítése” munkáira.
Az építési munkák a teljes szakaszon 2019.05.06-tól várhatóan 2019.07.31-ig tartanak, azonban az időjárási körülmények miatt az építési munkák tovább is tarthatnak.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a területen forgalomtechnikai korlátozások kerülnek kialakításra, a forgalmi rend a kihelyezett közlekedési táblák szerint megváltozik, a munkaterület környezetében fokozott körültekintéssel közlekedjenek.
Az utcák burkolatépítési munkáinál időszakosan egyes utcarészek teljes lezárása történik, melyről az érintett ingatlan tulajdonosokat a későbbiekben külön értesítjük.
A felújítási munkák során a gyalogos forgalom folyamatosan biztosított. A munkavégzés reggel 07:00 és este 17:00 óra között zajlik, kérjük ebben az időszakban gépjárművet ne hagyjanak a munkaterületen!
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata ügyfélszolgálata:
2723 Nyáregyháza, Nyáry Pál út 35., Tel.: +36 (29) 690-180
Felelős műszaki vezető: Tóth Miklós
Építési helyszíni munkavezető: Horváth Tamás
Az felújítási munkák miatti esetleges kényelmetlenségért előre is szíves elnézésüket kérjük!
Segítő közreműködésüket köszönjük!
2019. május 3.
Tájékoztatás a közbeszerzési eljárás eredményéről
A Képviselő-testület a „Lázár út szilárd burkolattal történő kiépítése” tárgyú közbeszerzési eljárásban, a legjobb ár-érték arányú ajánlatot tevő VIANOVA 87 Közmű és Útépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság nettó 113.006.718,- Ft-os ajánlatát fogadta el.
2019. március 21.
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata 143,84 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a PM_ONKORMUT_2018 kódjelű, „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” c. pályázati felhíváson.
A kedvezményezett neve: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata
A támogató neve: Pénzügyminisztérium
A támogatás forrása: A beruházás Pest Megye Területfejlesztési Programja keretében a Pest Megyei Fejlesztési Előirányzatból valósul meg.
A projekt címe: A nyáregyházi Lázár út szilárd burkolattal történő kiépítése
A támogatási szerződés száma: PM_ONKORMUT_2018/98
A támogatás összege: 143,84 millió Ft
A beruházás összege: 151,41 millió Ft
A projekt tartalmának bemutatása:
Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata 143,84 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a PM_ONKORMUT_2018 kódjelű, „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” c. pályázati felhíváson.
A beruházás célja az önkormányzat tulajdonában álló, gyűjtőútként funkcionáló, Felsőnyáregyháza központi, frekventált területén fekvő Lázár út szilárd burkolattal történő kiépítése, járdakapcsolatok és parkolók kialakításával, csapadékvíz-elvezetéssel, zöldfelület rendezéssel.
A Lázár úton 4,5 m széles tetőszelvényes (két szakaszon 4,5 m széles egyoldali), 2,5%-os oldalesésű aszfaltburkolatú út épül, két oldalt 1,25-1,25 m széles stabilizált padkával (egy szakaszon további 1-1 m széles földpadkával).
A Református Temetőnél 31,5 m hosszon 3 db 2,5 m széles aszfaltburkolatú párhuzamos parkoló készül, ebből 1 db mozgássérültek számára. A parkolók után 6 állásos kerékpártárolót telepítünk. A várakozóhelyektől akadálymentes öntött aszfalt burkolatú járda épül a temető ingatlanhatára mentén. A Lázár úti kapubejárók szintbeni csatlakozását a stabilizált padka anyagából építjük ki. Az utcák víztelenítése továbbra is szikkasztóárkokkal kezelhető, kétoldali, illetve egyoldali árkok kerülnek kialakításra.
A megvalósítás helye: Nyáregyháza, Lázár út (1333 hrsz., 1377 hrsz.)
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019. december 31.
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 3.95 MB |
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni