2024.04.20, szombat
  • Nagyítás
  • Kicsinyítés
  • Általános
  • Akadálymentes változat

Polgármesteri köszöntő

Nyomtatóbarát változatKüldés email-benPDF változat

Kedves Látogató!

Tisztelettel és barátsággal köszöntöm Önt Nyáregyháza honlapján!

Nagy öröm számomra, hogy ellátogatott hozzánk és érdeklődik településünk iránt, mely méltán lehet büszke 600 éves történelmi múltjára, őseire, nagyjaira.

A név és a hagyomány nemcsak a település lakóit, hanem a falu vezetését is kötelezi. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk értékeink megóvására, hagyományaink őrzésére, felelevenítésére, a közös együttműködésre, hiszen csak összefogással érhetünk el és hozhatunk létre olyan maradandó értékeket, melyekre az utánunk következő nemzedék is büszke lehet majd. Ezért igyekszünk Nyáregyháza hírnevét öregbíteni, és a jelenben is értéket teremteni kulturális és szórakoztató rendezvények szervezésével, az idegenforgalom fejlesztésével, NyárfaLevél újságunkkal, és honlapunkkal is, mellyel – községünk bemutatásán túl – erősíteni kívánjuk a Polgármesteri Hivatal ügyfélbarát, szolgáltató jellegét.

Weboldalunk a falu lakosainak könnyebb eligazodását segíti, és egyben a hozzánk látogató vendégek tájékoztatását is szolgálja. Éppúgy megismerheti belőle a Képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal munkáját, mint a különböző helyi híreket, eseményeket, az oktatási-nevelési intézményeink működését, vagy az egyházak és a civil szervezetek életét. Tájékozódhat Nyáregyháza közéletéről, figyelemmel kísérheti a jelentősebb fejlesztéseket és beruházásokat, a kiírt pályázatokat, közzétett hirdetményeket, élőben követheti a Képviselő-testület és a bizottságok munkáját.

Remélem, minden olyan információt megtalál községünkről, ami iránt érdeklődik, kérdéseire olyan válaszokat kap, melyek megkönnyítik eligazodását. Bízom benne, hogy segítségére lehetünk abban, hogy szolgáltatásainkat hatékonyabban tudja igénybe venni. Kívánom, hogy honlapunk látogatása kellemes és hasznos perceket szerezzen.

Amennyiben Ön még nem járt nálunk, kérem, látogasson el hozzánk. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy személyesen is ismerje meg településünket, és mindazt, amire büszkék vagyunk. Tegyen sétát a falut övező erdőkben, látogasson el a Nyáry Pál pihenőparkba, tekintse meg a Kaszner Margit múzeumot, legyen részese rendezvényeinknek, és vigye jó hírünket. Nálunk mindig baráti fogadtatásra talál, és új élményekkel gazdagodhat.

Nyáregyháza olyan hely, ahol jó otthon lenni, és ahová érdemes ellátogatni.

 

Baráti üdvözlettel:

Mészáros Sándor
polgármester